Pályázati lehetőségek templomokra, közösségi házra, napelemekre

Tisztelt Érintettek!

Megjelentek a pályázatok, melyeknek keretében lehetősége van elsősorban konzorciumban gondolkodva megvalósítani a Berceli Szent Miklós Közösségi Ház felújítását, a Nógrádkövesdi Templom tetőfelújítását, a Szécsénkei Templom toronyfelújítását, a Becskei Templom külső rekonstrukcióját és a felvizesedett fal szárítását, a Berceli Plébánia és Templom energetikai napelemes korszerűsítését, a Galgagutai és Nógrádkövesdi Templomok napelem kiépítését.

A megvalósulás célszerűen a Berceli és Becskei Plébánia és az Alapítvány konzorciumával történhet.

A pályázat itt olvasható
https://www.palyazat.gov.hu/node/57621

Felhívom a figyelmet arra, hogy plébániai kormányzóként mindegyik projektet egyaránt fontosnak tartom így a prioritást az dönti el, melyik egyházközségben vannak olyan karizmatikus személyek, akik tesznek a saját közösségükért, érzik az ügy fontosságát, akarnak tenni is érte, és őket szívesen segítem is szakmailag is, tanáccsal, utánajárással, idővel, energiával és lelkileg is a projektjük megvalósításában.
Az ajánlásom nyilvános egyházközségeim minden tagja számára.

Imával és szeretettel
Hulitka Róbert
plébániai kormányzó

Részletesebben:
Három célterülettel jelent meg a „VP-6-7.4.1.1-16 Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója…” című pályázati kiírás, közösségi funkciójú épületeket lehet energetikai szempontból korszerűsíteni, településképet meghatározó épületeket lehet külsőleg felújítani és 1000 fő alatti településken lehet közösségi házat kialakítani. Pályázhat: települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy. Az igényelhető támogatási összeg maximum 50 millió forint, a közösségi ház létrehozásánál maximum 30 millió forint. A támogatási intenzitás 75-95%-os, a beruházás helye szerinti járási fejlettségi besorolás alapján. A pályázatok 2016. március 28-tól adhatóak be.

A felhívás célja a vidéki térségekben élők életminőségének a javítása, a vidéki települések vonzóbbá tétele olyan, a fenntarthatóság növelését és a társadalmi felzárkózást és az egész életen át tartó tanulást elősegítő fejlesztések által, melyek a helyi szükségletek mértékéhez igazítva tényleges közösségi jellegű funkciókkal és használattal bírnak. Kiemelt célkitűzés az energia- és erőforrás hatékonyság növelése, illetve az alapvető szolgáltatásokhoz és a közösségi élet feltételeihez való hozzáférés javítása a közösségi terek létrehozásával és fejlesztésével.

Támogatást a 10.000 főnél kisebb lakos számú településen települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, továbbá székhellyel, illetve telephellyel rendelkező non-profit szervezet, valamint egyházi jogi személy veheti igénybe.

1. célterület – közösségi funkciójú épületeket lehet energetikai szempontból korszerűsíteni: maximum 50 millió Ft támogatással

2. célterület – településképet meghatározó épületeket lehet külsőleg felújítani: maximum 50 millió Ft támogatással

3. célterület – 1000 fő alatti településken lehet közösségi házat kialakítani: maximum 30 millió Ft támogatással

A támogatás intenzitás mértéke a Kormány rendelete a kedvezményezett járások besorolására alapján: 75-95%.

Vélemény, hozzászólás?