JÁRVÁNYÜGYI INTÉZKEDÉSEK A VÁCI EGYHÁZMEGYÉBEN 2020. SZEPTEMBER 8.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2020. szeptember 04-i intézkedéseivel összhangban, a COVID-19 járványra való tekintettel Váci Egyházmegye területére a további rendelkezéseket hozom:

  • A veszélyeztetett idősebb, azaz 60 év felettiek és a krónikus betegek számára erősen ajánlott a hétköznapi mise látogatása, mely kizárólag számukra ezen időszak alatt a vasárnapi misét kiváltja. A vasárnapi misébe ők online tudnak bekapcsolódni. Egyúttal erre az esetre megadom a felmentést a vasárnapi mise kötelezettsége alól a 60 év fölöttiek számára, ha hétköznap részt vesznek szentmisén.
  • – Mindenki lehetőleg a saját plébániáján menjen misére, amivel csökkenthető a települések közötti keresztbe fertőzés rizikója.
  • – A miséken minden 7 év feletti hívő viseljen maszkot! (Nem csak javasolt.)
  • – A templomok ajtaja lehetőség szerint legyen a mise alatt nyitva és kitámasztva. Így nem kell a kilincset mindenkinek megfognia, és a templom is szellőzik.
  • – A ministráns szolgálat fontos és szép hivatás, viszont ez időszak alatt javasolt csökkenteni a számukat úgy, hogy egymástól a legalább 1-1,5 méteres távolság tartható legyen, hiszen főleg a kicsik nem is tudnának maszkot hordani.
  • – Ahol a templomon kívül a mise ki van hangosítva, ott javasolt a vasárnapi misén különösen a kisgyerekes családoknak a kicsikkel kívül tartózkodni, így is csökkentve a fertőzés kockázatát. A misét kintről hallgatva a miselátogatás ebben a formában most elfogadott. Az áldoztatás számukra a templom ajtóban külön megoldható.
  • – Az áldoztatók közvetlen az áldoztatás előtt fertőtlenítsék a kezüket, és áldoztatás közben hordjanak maszkot.
  • – A sekrestyés, illetve aki előkészíti az ostyákat a szentmisére, szintén fertőtlenítse a kezét.

Marton Zsolt váci püspök